Nyugati politikusok nyilvános beégésével tarkított, szórakoztató előadást tartott Charles Crawford volt brit nagykövet, ma világszerte keresett beszédíró a budapesti Danube Institute rendezvényén. Nagy-Britannia volt lengyelországi, szerbiai és boszniai nagykövete a változó politikai kommunikáció és az összeomló médiavilág kihívásairól beszélt előadásában.
Az 1954-es születésű Charles Crawford szinte egész életpályáját a brit diplomácia szolgálatában töltötte, mely során a kilencvenes évek végén Boszniában, majd 2001 és 2003 között belgrádi, 2003 és 2007 között pedig varsói nagykövetként állt őfelsége szolgálatában.
A fontos időkben fajsúlyos helyeken szolgáló exdiplomata most már évek óta a magánszférában dolgozik, és teljes fesztelenséggel, szinte stand up komédiába illően tartott előadást arról, hogyan lehet jó – és rossz – beszédeket tartaniuk a közszereplőknek. Büszkén kezdte azzal, hogy nemrég a legjobb beszédeknek járó Cicero-díjjal jutalmazták az MI6 brit titkosszolgálat vezetőjének szónoklatát – amit történetesen Crawford írt.
Charles Crawford
„Nem az, amit mondasz, hanem amit ők hallanak”
Rögtön egy beszédírói és szónoki bölcsességet osztott meg hallgatóságával: „Nem az, amit mondasz, hanem amit ők hallanak” – utalt ezzel arra, hogy egy jó szónoklatnak nem is a tartalma a lényeg, hanem az, hogy milyen közönség hallja azt, miféle körülmények közepette. Szerinte mára teljesen felbolydult a média világa: a hagyományos, könnyebben értelmezhető, behatárolható hírcsatornákat mára felváltotta a médiumok, platformok, közösségi oldalak teljes kakofóniája.
„Egyre őrültebb a médiavilág. Vajon mi igaz, amit hallunk?” – tette fel a kérdést Crawford. Szerinte korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy amerikai elnök egyszerűen hírhamisítónak nevezze az amerikai politikai média zászlóshajóját - amit most épp Donald Trump csinált meg a CNN-nel. Az orosz propagandát szolgáló Russia Todayen meg vezető hír, hogy a Wikileaks hazugsággal vádolja meg a korábban etalonnak számító BBC-t. Crawford szerint nem csoda, hogy elvesztettük a fogódzókat.
„Technikai lehetőségekben már szinte nincs különbség a hagyományos médiumok és közöttünk, civil állampolgárok között” – folytatta a volt brit diplomata. „Ha mindenki hírt közölhet, miért is ne mi tegyük ezt?”
Trump beszól a CNN-nek
Összeomlott a médiamodell
Szerinte a média sztenderdjei, mércéi mára összeomlottak. A hagyományos médiamodellben voltak tényújságírók, elemezők és véleményszerzők, publicisták. A technikai fejlődés viszont elmosta a határokat. „Most mindenki mindent csinál, mi lesz ebből?”
Emellett felerősödött a verseny a régi médiumok és az új kihívók között. A közösségi oldalak, a véleménygyűjtő portálok vagy épp a mémeket gyártó Buzzfeed korában nincs idő és hely a tények lassú, alapos ellenőrzésére. „Túl sok dolog tereli már el a figyelmünket”.
Crawford szerint ráadásul különös komplexitás jellemzi a mai médiavilágot. „Semmi nem függ össze, de minden összefügg.” Ezt egy ravasz orosz diplomata fejtette ki Charles Crawfordnak, de aztán saját gondolataival folytatta: „Ma már mindenki mindent mondhat és kommentálhat. A média és a politikusok elveszítették a kontrollt” – mondta a volt brit nagykövet. A narratívát már nem tudják felülről kontrollálni, ahogy a kontextust sem. És a legprofibb politikusok is beleszaladhatnak kínos bakikba. Így történt az amerikai demokratákkal is, akik Donald Trump időközben már lemondott nemzetbiztonsági tanácsadójának tulajdonított twitter-bejegyzést kritizáltak bőszen – mielőtt kiderült volna, hogy egy kamu twitter-oldallal tévesztették meg őket.
Mi ez a nonszensz?
„Micsoda zűrzavar, mi ez a nonszensz?” – kérdezhetik végül az emberek Crawford szerint. A közbeszéd alakítóinak viszont nincs hova menekülniük, mindig a nyilvánosság előtt kell élniük, a nyilvánosság pedig utána jár bármely kijelentésüknek és cselekedetüknek a múltban. „Mindent előásnak és kitesznek." A mai technikákkal pedig hangot és videót egyaránt meg is lehet hekkelni, a torzítási lehetőségek tárháza végtelenné vált. „Nagyon nehéz ebben az új helyzetben jó szándékkal működni, cselekedni.”
Nem csoda, hogy a politikusok elkezdtek néhány biztos ponthoz ragaszkodni. Ennek egyszerre elborzasztó és szórakoztató példájaként hozta fel Crawford Ed Miliband, a brit Munkáspárt korábbi, sikertelen elnökének és kormányfőaspiránsának egyik interjúját, mely során Miliband a kérdések egyszerű megválaszolása helyett szinte robotként ismételgetett néhány betanult mondatot.
A konzervatív képviselő Crawford volt miniszterelnökét, David Cameront sem kímélte: emlékeztetett arra, hogyan lett egy az EU-n kívüli brit lét miatt nem aggódó politikusból a Brexit kapcsán világvégét emlegető, kudarcos országvezetővé a volt kormányfő.
Robot-Miliband ismétli önmagát
Legyünk felnőttek
Charles Crawford végül néhány hasznos tanácsot árult el a hallgatóságának, no meg a mai beszédíróknak és szónokoknak: 1. legyenek felnőttek a beszédben; 2. ne egy beszédben akarjanak mindent elmondani, inkább beszédek sorozatában fejtsék ki nézeteiket; 3. nem kell mindig mindent leegyszerűsíteni, lehet komplex ügyekről is beszélni, de magyarázza is el a lényegüket; 4. ismerjék el, hogy nem tudják mindenre a választ; 5. őrizzék meg hitelességüket, őszinteségüket és nyitottságukat; 6. a politikus gyakorlati politikája legyen mindig jobb, mint a beszéde, és ne fordtva; és végül: a szöveg minden állítását ellenőrizze le, ne legyen benne semmi kínos hiba.
A diplomatából lett beszédíró elismerte: volt, amikor az általa írt beszéd kapcsán futottak bele egy ilyen kínos hibába: Radek Sikorski volt lengyel külügyminiszter (Anne Applebaum amerikai író-újságíró férje) számára ő írt egy beszédet, ami úgy került fel Sikorski honlapjára, hogy benne maradt az a nyilvánosan elérhető kód, mely szerint Crawford (volt varsói brit nagykövet) volt a szöveg írója.
Charles Crawford előadása zárásaként arról beszélt: a politikában végső soron három mozgás lehetséges: vagy a közép nyomja le a széleket, vagy egyensúlyba kerül a centrizmus és a szélsőség; vagy pedig a szélsőség nyomja el a közepet. Szerinte ez utóbbi történik most a világban, ami a politikai kommunikációban is megjelenik, mely során a komplexitásból az egyszerűsítésbe menekülnek mind a szónokok, mind az őket hallgató tömegek.
Donald Trumpnak az általa nagynak és gyönyörűnek nevezett, szerteágazó, Amerika sok rendszerét megreformáló salátatörvénnyel sikerült elérnie második elnöksége első nagy törvényhozási sikerét.
A Tisza Párt elnöke „ripacs pózba vágta magát a Facebook-fotóért”, és rohant Brüsszelbe, hogy megszavazza Von der Leyent – hívta fel a figyelmet bejegyzésében a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Sebestyén József vasdorong ütötte véraláfutásain keresztül érzem én és érzi még jó pár millió magyar az ukrán állam cseppet sem európai öklét. Kohán Mátyás írása.
Magyar Péter sokat hangoztatott új politikai nyelve valójában ismerősen cseng a 2010 előtti baloldali retorikából – derült ki a Faktum legújabb elemzéséből.
Hiába hajtogatta a kényszersorozott magyar férfi, hogy nagyon rosszul van, nem volt irgalom.
p
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. április 18. 15:42
Nem inkább arról van itt szó, hogy felnőtt egy generáció amelyiknek egy jelentős szelete nem tud megbirkózni egy alany-állítmány-tárgynál bonyolultabb mondatszerkezettel, különös tekintettel ha olvasnia kell azt?
MINDEKÖZBEN:
TOVÁBBRA IS POROZNAK BENNÜNKET A REPÜLŐK.
KERESZBEN, HOSSZÁBAN CHEMTRAIL (VEGYI CSÍKOK) CSÍKOK SATÍROZZÁK BUDAPEST EGÉT!
Már megállapítást nyert az a tény, hogy nincs általános felmelegedés.
BÁRIUM+ALUMINIUM+STRONCIUM+KÁLIUM ÉS MÉG KI TUDJA MILYEN VÍRUSOK, BAKTÉRIUMOK HULLANAK RÁNK?
MÉRGEZTETIK VALAKIK A MAGYAR NEMZETET.
A báriumot patkányirtónak használták.
Az aluminium bebizonyítottan BUTITJA az embereket, mérgező.
A stroncium rádióaktív és mérgező.
A kálium nagy mennyiségben szívkárosodást okoz !!!
ÁLLÍTSA MÁR LE VALAKI EZT AZ ÁLTALÁNOS MÉRGEZÉST !!!
Ha jól tudom a magyar köztársasági elnök valahol aláírt valamilyen papírt, hogy meg kell állítani az "általános felmelegedést".
"A komplexitásból az egyszerűsítésbe menekülnek mind a szónokok, mind az őket hallgató tömegek".
A tömeg nem menekül sehova.
Marad ami volt - egyszerű.
Bővebben : tudatlan, alulinformált, műveletlen.
A politikai szónokok, ha demokratikus keretek közt sikert akarnak elérni, a tömeg befogadási színvonalához igazítják mondandójukat.